Van egy kép, ami sokunk fejében él a változásról. Mintha az élet egy szép, tiszta vonal lenne: eldöntök valamit, elindulok, majd lépésről lépésre haladok, egyre jobban, egyre ügyesebben, egyre magabiztosabban – és egyszer csak megérkezem. Mintha a gyógyulás, az önfejlesztés, a céljaim felé vezető út, az anyagi bőség, a belső béke, az egészség vagy akár a nőiességem újraépítése egy tökéletesen megrajzolt térkép szerint történne.

Amikor nem így történik, amikor jönnek a visszaesések, a kanyarok, a megtorpanások, a napok, amikor nem vagyok motivált, amikor elfáradok, amikor újra előjönnek a régi minták, akkor azt hisszük: elrontottuk. Valamit biztos rosszul csinálunk. Lehet, hogy nem is vagyunk elég erősek. Talán nem nekünk való. Talán másoknak könnyebb.

Pedig az igazság ennél sokkal szebb – és sokkal emberibb.

A fejlődés útja soha nem lineáris, nem egyenes, nem kiszámítható és nem is mindig látványos. De attól még működik. :) Attól még valódi. Attól még haladás.

A legnagyobb áttörések gyakran akkor születnek, amikor kívülről úgy tűnik, semmi nem történik.

Az út nem olyan, mint egy lépcső, amit szépen felfelé mászunk. Sokkal inkább olyan, mint egy spirál. Visszatérünk ugyanazokhoz a témákhoz, érzésekhez, helyzetekhez – de nem ugyanonnan. Mindig egy újabb szintről: kicsit érettebben, kicsit bölcsebben, kicsit több önismerettel.

Ettől lesz a fejlődés csodálatos.

Mert nem az a cél, hogy soha ne essünk vissza. A cél az, hogy egyre gyorsabban és egyre tudatosabban álljunk fel. Rugalmasabbak legyün. Aki nem rugalmas ebben a mai világban, nagyon nehéz dolga lesz.

Amikor valaki elindul egy új úton – legyen az életmódváltás, gyógyulás, vállalkozás építés, párkapcsolati döntés vagy belső munka – sokszor az első lelkesedés nagyon erős. Ilyenkor minden tiszta, minden fényes. Megvan a motiváció, a vágy, a hit. Új vagyok, új élet, új szokások, új rendszer és azt gondoljuk: na most már mindig így lesz.

De a változás valójában nem így működik.

Az életben mindig vannak ciklusok. Vannak napok, amikor szárnyalunk, és vannak napok, amikor csak túlélünk. Nekem is vannak olyan napjaim, amikor csak kinézek a fejemből.....ilyenkor ezt elfogadom és pihenek, töltődöm. Vannak hetek, amikor minden összeáll, és vannak időszakok, amikor semmi nem akar a helyére kerülni. Vannak pillanatok, amikor úgy érezzük, végre megértettük önmagunkat – és másnap újra elbizonytalanodunk.

Ez nem kudarc, ez emberi.

Az idegrendszerünk, a hormonrendszerünk, a bélrendszerünk, a lelki állapotunk mind-mind reagál a környezetre, a stresszre, az alvásra, a változásokra, a múltból hozott mintákra. Ha valaki például egy hosszú ideje fennálló testi-lelki kibillenésből próbál visszaépítkezni, akkor a teste nem egyik napról a másikra fog újra bízni a biztonságban.

Az idegrendszer egy darabig még kapaszkodik abba, amit ismer, mert a régi, még ha fáj is, legalább megszokott.

Ezért van az, hogy amikor elkezdünk jobban lenni, amikor javul az emésztés, csökken a gyulladás, javul az alvás, jobban érezzük magunkat a bőrünkben – akkor néha hirtelen visszajöhetnek tünetek. Mintha a test tesztelne :)

Valóban tesztel.

A test nem rosszindulatú, a test okos, a test emlékszik.

Az a dolga, hogy megnézze: ez most tényleg biztonságos? Ez most tényleg tartós? Erre tényleg lehet építeni?

Ugyanez történik lelkileg is. Amikor elkezdünk határokat húzni, amikor végre kimondjuk a nemet, amikor leállunk a megfelelési kényszerrel, amikor abbahagyjuk, hogy mindig másokat helyezünk magunk elé – az elején felszabadító. Aztán jön a bűntudat. Jönnek a félelmek. Jön a belső hang: biztos jól csinálom? Nem leszek ettől rossz ember? Nem fognak elhagyni?

Ha visszacsúszunk egy pillanatra, az nem azt jelenti, hogy elrontottuk. Azt jelenti, hogy tanulunk.

Az élet nem a tökéletességet kéri tőlünk. Az élet jelenlétet kér, őszinteséget, kitartást, önmagunk felé való hűséget.

A fejlődés sokszor csendes.

Nem mindig látványos, nem mindig ünneplős. Ha viszont úgy érezzük, ez most nagyon jó, akkor ünnepeljük meg!

Sok fejlődés abból áll, hogy ma nem reagáltam úgy, mint régen. Hogy ma nem faltam be a sütit. Hogy ma nem törtem meg magam valaki kedvéért. Hogy ma elmentem sétálni, még akkor is, ha nem volt kedvem. Hogy ma pihentem, és nem dolgoztam túl magam, mert a testem jelzett.

A fejlődés sokszor apró belső döntésekből áll és ezek a döntések építenek fel egy új életet.

Ha most éppen olyan időszakban van, amikor úgy érzi, nem halad, hadd mondjak valamit:

lehet, hogy éppen most halad a legjobban.

Mert vannak időszakok, amikor az ember kívül nem lát változást, de belül átrendeződnek dolgok. Megérkeznek felismerések, leomlanak régi hiedelmek, átíródnak minták. A test regenerál, a lélek integrál, az idegrendszer újrahuzaloz.

Ez a belső munka nem látványos – de ez a legmélyebb.

És igen, lesznek napok, amikor nem úgy sikerül. Lesznek napok, amikor visszacsúszik. Lesznek napok, amikor kételkedik. Lesznek napok, amikor elegem van nap van.

De az út akkor is tart.

Mert a fejlődés nem az, hogy soha nem esünk el. A fejlődés az, hogy mindig újra választjuk önmagunkat.

Minden alkalommal, amikor újra feláll, az erősebbé teszi.

Minden alkalommal, amikor újra visszatér a saját középpontjába, egyre stabilabb lesz.

Minden alkalommal, amikor megfigyeli magát ítélkezés nélkül, egyre tudatosabbá válik.

A Journey is Never Linear.

Ha valami ma még nem működik, az nem jelenti, hogy soha nem fog, csak azt jelenti, hogy még alakul. Még érlelődik. Még finomhangolódik.

Ezért ne adja fel a céljait csak azért, mert ma éppen nehezebb.

Ne kérdőjelezze meg a fejlődését csak azért, mert most éppen nem látványos.

Ne gondolja, hogy mindent elrontott, csak mert egy kicsit visszacsúszott.

Az, hogy visszaesik, nem jelenti azt, hogy nem halad, csak azt jelenti, hogy ember.

Az ember útja nem vonal, hanem utazás.

Kanyarokkal. Kitérőkkel. Megállókkal. Újratervezésekkel. Tanulással.

De minden nap, amikor nem adja fel, már győzelem.

Egyszer csak észreveszi majd: amit régen hetekig tartott túlélni, azon ma már átsétál.

Ami régen összetört, az ma már csak egy emlékeztető.

Ami régen visszahúzta, azt ma már felismeri.

Amit régen el sem tudott képzelni, az ma már az életének a része.

.A gyógyulás akkor is történik, amikor lassúnak érzi.

Az út soha nem lineáris, de mindig előre visz.

Mert a tudatos ember nem sodródik az árral, hanem lépésről lépésre épít.

Vissza-visszatér és mindig újra választja a saját útját.

Sok sikert és szeretetet kívánok az útján! 🩷

Szeretettel, Angela Kulcsar

Doktorjelölt

Természetgyógyász

Holistic Functional Nutritionist

Dipl. Diet &Nutrition

Autoimmun- és bélproblémák szakértője

SIBO kezelési szakértő

Probiotikum szakértő