Az elmúlt években sok olyannal találkoztam, akik látszólag mindent megtettek az egészségükért. Elhagyták a glutént, a tejtermékeket, a cukrot. Tudatosan vásároltak, főztek, figyeltek a tápanyagbevitelre. Volt, aki rendszeresen sportolt, volt, aki meditált, naponta szedte a vitaminokat. És mégis… újra és újra visszatért a fáradtság. A puffadás. Az alvászavar. A hízás, amit semmi nem indokolt. A hajhullás. A szorongás. Az „üres járatok”.

A legfájóbb azonban az a belső kérdés volt, amit sokan ki sem mondtak:„Miért nem működik nálam semmi, amikor mindent jól csinálok?”

Kortizol – a test belső riadója

A válasz sokszor nem az ételben rejlik, hanem abban az állapotban, amelyben a test már hosszú ideje él.

Amikor a szervezet tartós stressznek van kitéve –amikor mindig készenlétben van,amikor „még ezt is meg kell oldani, még ezt is ki kell bírni, még most nem roppanhatok össze” –, akkor a test túlélő üzemmódra kapcsol.

Ez az üzemmód neve: krónikusan megemelkedett kortizolszint. Ez az az állapot, amikor a test nem gyógyít, nem épít, nem regenerál.Csak véd, feszül, és próbál elég erőforrást mozgósítani ahhoz, hogy túlélje a következő napot.

És bár kívülről lehet, hogy „semmi különös nem történik”, belül mégis minden szépen lassan eltolódik.

A kortizol hatása a belekre – amikor a befogadás megszűnik

Amikor a test hosszan stressz alatt van, az emésztés lesz az egyik első terület, ami lelassul vagy leáll. Miért? Mert az emésztés nem „életbevágó” funkció vészhelyzetben. Ha az ősembernek menekülnie kellett, nem az étel feldolgozása volt a prioritás. Ma sem más a helyzet – csak a stressz nem ragadozó, hanem a határidő, a konfliktus, a bizonytalanság, az elvárás, az önbírálat.

A kortizol:

• Csökkenti a gyomorsavat, így a fehérjék, a vas, a B12-vitamin nem szívódik fel megfelelően

• Gátolja az epetermelést, így a zsírok és a zsírban oldódó vitaminok (A, D, E, K) emésztése romlik

• Áteresztővé teszi a bélfalat, így mikrosérülések, gyulladásos folyamatok, intoleranciák alakulnak ki

• Zavart okoz a bélmozgásban, ami puffadást, székrekedést, vagy épp hasmenést idéz elő

• Feszültséget kelt a bélidegrendszerben, ami önmagában is fenntartja a stressz–bél ördögi kört

A test nem fogad be, ha nem érzi magát biztonságban és ez az állapot nem nagyon látszik a laborban.

💔 És ilyenkor jön az önvád…

Sokan ilyenkor kezdik el hibáztatni magukat.„Biztos rosszul csinálom.”„Lehet, hogy még többet kellene szednem ebből vagy abból.”„Talán nekem sosem lesz jobb.” Pedig az igazság az, hogy a test csak azt jelzi vissza, amit tanítottunk neki: hogy nem pihenhet.

Ha mindig meg kellett oldani. Ha mindig helyt kellett állni. Ha soha nem volt biztonságos gyengének lenni.Akkor a test most is őrködik. Figyel. Feszül.És nem fogad be.

A gyógyulás ott kezdődik, ahol a test végre fellélegezhet

Ezért mondom mindig: nem elég tudni, mit egyen. A kérdés az: mikor érezte utoljára úgy, hogy ehet – és közben biztonságban van? Hogy a teste megengedheti magának, hogy emésszen, regenerálódjon, újraépüljön?

A gyógyulás nem csak a tányéron kezdődik, hanem ott, amikor az idegrendszer lassan kienged. Amikor a lélegzet mélyebb lesz, amikor nem a túlélés, hanem a megengedés válik napi alappá.

És itt jövök én a képletbe

Az én munkám nem csak arról szól, hogy mit egyen, hanem arról is, hogy hogyan tud úgy élni, hogy a testének végre ne kelljen többé harcolnia. Hogy a kortizol ne uralja el a hétköznapjait, hogy újra legyen helye az energiának, a könnyedségnek, a stabilitásnak.

Ha úgy érzi, ez a folyamat Önnek is szól, szeretettel várom – egy olyan útra, ahol nem a tökéletesség számít.Hanem az, hogy végre hazataláljon a saját testébe.

Konzultációt foglalok